2013.04.07

       Copyright:
gellerie@hotmail.com

website design software
Gelleri Emil dij

Gelléri Emil díj

57 esztendő után is öröm a találkozás

A Somogyi Hírlap 2006.márc.7.-i számából:

1947-ben csaknem 60 diák érettségizett a Kaposvári Somssich, ma Táncsics Mihály Gimnáziumban. Az eltelt bő fél évszázad mégsem választotta szét a régi barátokat, hiszen a közelmúltban tartották 57. osztálytalálkozójukat. Ezúttal is átadták a Gelléri Emil-díjat, mely minden évben a gimnázium egy-egy kimagasló ifjú tehetségét illeti.
www.somogyihirlap.hu/index.php
 

    A valaha vidám osztályból 2004-ben csak 17-en jöttek el, néma fejhajtással tisztelegtek azok előtt, akik már nem lehetnek közöttük. Az emlékezés és kegyelet percei után azonban már feloldódva osztották meg egymással a tavalyi találkozó óta történteket, és közös fényképeket készítettek a hajdani alma máter falai között. Nem feledkeztek meg az iskola mai diákjairól sem, ismét egy kiválóságnak adták, immár hetedszer a Gelléri Emil-díjat. Ezt az elismerést a gimnázium olyan tanulója kapja, aki az irodalomban, a zenében és a képzőművészetben is kitűnik társai közül. Ezúttal a kuratórium egyhangú döntése alapján Márton Orsolyának, a magyar emelt szintű osztály negyedik évfolyamos tanulójának Mihályfalvi László igazgató és Kárpáti Kálmán gratulált a kitüntetéshez.

    – Váratlanul ért a díj – mondta Márton Orsolya, – hiszen igazgató úr az átadás előtti este szólt, hogy jöjjek be az iskolába, nem is tudtam sokat az eseményről. Tudom, milyen nagy kitüntetés az, hogy nekem ítélték az iskola egyik kiemelkedő tanáráról elnevezett Gelléri Emil-díjat, igyekszem okosan felhasználni az ezzel járó pénzt.
    A Márton-családban a szülök és a testvérek is a Táncsics diákjai voltak, a zenének és a sportnak is hagyománya van a famíliában. Orsolya ötéves kora óta hegedül, s ma már kitölti az életét. Kedvenc zeneszerzője természetesen Bartók Béla. Mint mondta, nála jobb nincs. A népdalfeldolgozások érintették meg leginkább a lelkét.
    – Az idén jelentkeztem a zeneakadémiára, bár nagy a túljelentkezés, mindent megteszek, hogy bekerüljek – fogadkozik. – Nagy erőpróba lesz, de úgy érzem, megfelelő alapokat kaptam ahhoz, hogy sikerrel vegyem az akadályokat. A hegedű-, a szolfézs- és a zongora-felvételire a hónap végén kerül sor. Édesanyám testnevelő tanár, így a sport is fontos része az életemnek. Nagyon szeretek színházba, moziba járni, néha-néha még az önfeledt szórakozásra is tudok időt szakítani.
    Írta: Szakály Andrea

    +++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

    Fekete Tamás

    Fekete Tamás, aki Kanadában él és a Gelléri Emil díj anyagi alapítója, a díj megszületésével kapcsolatban a történteket a következőképen meséli:

    Fodor András egy levele számolt be a szomorú hírről, hogy eltávozott közülünk Gelléri Emil. Mindketten tagjai voltunk hajdan az énekkarnak és jártunk az ének próbákra, sőt még mint reformátusok a Szent Imre templomba is be- be jártunk énekelni Mozart Ave Verum-át. Amikor a szomorú hír hozzám ért, ha jól emlékszem egy Messiás közvetítést hallgattam és öreg arcomon lefolyt egy könnycsepp , nincs többé Hobogász. Erre fel, írtam Fodor Bandinak, hogy hozzunk össze egy Gelléri díjat a kaposvári gimnáziumban és azt évente a zenében vagy irodalomban jeleskedő ifjú kapja meg. Dr. Jákó János ügyvéd, öcsém jó barátjának fia vállalta a jogi részleteket és hozta össze a szükséges anyagot, amit a bíróságon kellett bejegyeztetni. Nem volt könnyű dolgunk, de végre megszületett az alapítvány és először 1997-ben az ötvenedik érettségi találkozónk alkalmából Fodor András adta át az első, illetve ahogy mi egymás közt hívtuk a nulladik Gelléri díjat. Következő évben már nem is volt Gelléri díj, mert az igazgató nem ért rá ezzel foglalkozni. Azóta évente kiosztásra kerül és az anyagi háttér is biztosítottnak látszik. A világhálón is megtalálható jó pár év adata és biztattam a kuratórium elnökét, Kincses tanár úrat, hogy évente egy kis körözvényben értesítsék egymást hogylétükről az előző díjazottak. Ez megtörtént a következö oldalon a dijazottak levelei.

    ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

    A Táncsics gimnázium honlapja (Alapítványi díjazottak): http://www.tancsics.hu/
    Cím: Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky u. 17., Kaposvár

    Dr. Gelléri Emil iskolánk matematika-fizika-ének szakos tanára volt 1934-1946 között. Főleg az énekkari munkájával tűnt fel. A díjat a gimnázium olyan tanulója kaphatja, aki az irodalomban, a zenében és a képzőművészetben is kitűnik társai közül.


    Gelléri Alapitvány Díjazottak:

    1997:            Szabó Eszter
    1998:            Nem volt díjazás
    1999:            Fekecs Ildikó
    2000:            Kiss Norbert Péter
    2000:            Besze Tamás
    2001:            Hoffmann András
    2002:            Tallián András
    2003:            Kappéter Anna
    2004:            Márton Orsolya
    2005:            Diseri Dóra
    2006:            Miklós Dóra
    2007:            Dömötörfi Zsuzsanna
    2008:            Móga Kristóf
    2009:            Tavaszi Renáta
    2010:            Hegedűs Réka
    2011:            Lukács Hedvig
    2012:            Rácz Krisztina

    És mit írnak a díjazottak néhány évvel késöbb a következö oldalon.


     

[Dr. Gelléri Emil] [Kaposvár] [Fodor András] [Szentendre] [Budapest] [Nekrolog] [Gelleri Emil dij] [Díjazottak] [Képek]