|
Fodor András kaposvári író a következőt írja a “Beszélgetés Gelléri Emillel” című fejezetében 1978-ban:
Amikor a Vikár Kórus karnagyát, Zákányi Zsoltot Pro Arte-érme átvétele után megkérdeztem Kaposváron, mit tud egykori elődéről Gelléri Emilről, tiszteletteljes arccal hivatkozott Tóth Aladárra, aki Somogy székhelyének harmincas évekbeli zenei fellendüléséről, nem ok nélkül emlegeti ezt a nevet.
Hogyan is szól 1936. június 26.-i Pesti Napló-beli cikksorozatában a még friss Karádi nótákra hivatkozó, Händel Messiásának kaposvári előadását méltató Tóth Aladár.
“A tiszta zenei művelődés mozgalmába immár bekapcsolódik egy iskolai kórus is: a gimnázium 400 tagú vegyes kara melynek széles látókörű vezetője, Gelléri Emil tanár pompás műsorokkal példázza, miképpen kell serdülő lelkeket a legjobb muzsikával beoltani félművelt muzsikák fertőző baktériumai ellen.
Három évvel később, 1939. június 11.-én pedig a kaposvári gimnázium zenei bravúrja cím alatt a Somssich Pál Gimnázium ifjúsági hangversenyéről úgy emlékszik, amely országos viszonylatban is legszebb bizonysága iskolai zenekultúránk fellendülésének.”
A zenekar, akkor még párját ritkító teljesítménye “Kodály monumentális kórusának, a Jézus és a kufároknak megszólaltatása a gimnáziumi énekkarral. Ez volt az első eset, hogy középiskolai kórus vállalkozott ennek a rendkívül nehéz remekműnek előadására.”
A Gelléri-féle produkciót, s a hangversenyt részletező írás Kodály akkortájt visszhangzó nemzetközi sikereire kitekintve így összegez: “... a Psalmus Debrecenben, a Liszt-óda Székesfehérvárott, a Jézus és a kufárok a kaposvári gimnazisták ajkán: ez felér a legragyogóbb párizsi, itáliai, amerikai sikerekkel!”
Gelléri Emil 1934-1946 között volt matematika- fizika-ének szakos tanár Kaposváron. A tőle kapott, életre szóló zenei inspirációkról emlékeztem “Vallomások Bartókról” című, idén megjelent esszékötetem első fejezetében. Amikor a már elkészült kötetet előzetes csengetés nélkül bedobtam a Kálvin térhez közeli körfolyosós ház Gelléri névtáblája fölötti levélrésbe, a címzett, szinte nyomban ajtót nyitva, utánam kiabált, behívott. Akkori, közös emlékekkel átszőtt beszélgetésünkből fakadt az ösztönző kényszer, hogy nekem, hajdani éneklő kisdiákjának többet kellene megtudnom az ö működéséről, ama már-már el feledt legendás időkről. Annál is inkább, mivel volt iskolánk és a városi művelődés köztudata mindmáig szégyenlős-szűken méri a harmincas évek második felének s a negyvenes évek első kétharmadának történetét.
- A pesti, váci gyakorló évek után Somogyba kinevezett fiatal tanár milyennek találta a kaposvári állami Somssic Gimnáziumot?
- Jó hírű és jó szellemű iskola volt már akkor is. Elsősorban éppen tanárai miatt. Nem volt köztük ferde fölfogású, nem volt antitalentum. Az idősebbek közt olyanok, mint King Ádám, Páti Ferenc, Kohányi Zoltán, emberként, pedagógusként is kiválóan működtek. Szigorukra jellemző, hogy nem igen hajlottak a protekcióra. Az alispán fiának bizonyítványából sem sikerült lealkudni a két jót. A fiút ötödik után más iskolába vitték. És rigolyáikkal együtt is igazi karakteres figurák voltak az olyan idősebb kollegák, mint például Pintér Lajos a “módszeres genetikus appercepció” latintanára.
- Úgy tudom Eötvös-kollégista volt ö is, mint Ercsey Jakab, Brolly Imre, sőt Berg Pál is.
*Ugyanebből a híres intézményből kikerülve méltóan fontosnak érezte-e a kaposi tantestületbe
kerülését?
- Igen. 1934 fordulópont volt az iskola életében, mert egyszerre került hat fiatal tanár: Velem együtt Gády, Holpert, Ladocsy, Millner Milán és Vasas Mihály. Én a zenében, Vasas Miska a rajzban próbált új szellemet teremteni. Később Ungvári Sándor a Féja Géza-féle falukutatók szemléletét hozta.
- Kevéssé ismert tény, hogy Vasas íróként is sikeresen indult. Ki tud róla című könyvét Szerb Antal is méltatta. Ungvárinak pedig nevezetes, leleplező röpiratát olvashattuk titkon a pad alatt: Mit láttam az Andrássy úti nyilas házban?
- A könyv címét egyszerre mondjuk ki, s egyszerre jut eszünkbe a kiválóan művelt, Amerikát járt Szente László, ki ifjúsági zenekart is szervezett (Tóth Aladár őt is méltatja), vagy a Kner Könyvkiadó északi sorozatában egy csomó skandináv művet lefordító Hetyey József, s természetesen a Baumgarten-díjas költő, a Nyugat munkatárs Takáts Gyula. És folytathatnánk a sort Tihanyi Ferenccel, a szótárszerkesztő Berg Pállal, Bolyo Lászlóval, H. Kovács Zoltánnal, Marián Miklóssal, Katona Piroskával, Ruisz Györggyel. Minél több nevet említünk, a tantestület értékes volta annál nyilvánvalóbb.
*De vajon hogyan fogadták az új zenei szellemmel kísérletező kórusvezetőt?
- Soha semmiben sem akadályozták munkámat. A színházbeli hangversenyekre az egész tanári kar kivonult.
*És a város közvéleménye nem tiltakozott például Kodály dominánsan szereplő művei ellen?
- Soha egy szóval se. Igaz, a zenekedvelők Egyesületében, melynek titkára lettem, valaki, nem a kitűnő Soltész, hanem az ügyvezető alelnök kijelentette: “Ha pedig itt Bartókot játszanak, én kimegyek...” Erre, mint tudjuk nem került sor.
*A Kodállyal való kapcsolat honnét ered? Tanítványa volt már a főiskolán?
- Az igazat megvallva, valóságos híve, közvetítője csak ott lettem, Kaposváron. Amikor középiskolai zeneoktató tanfolyamra jelentkeztem az Eötvös Collegiumból, nála akartam zeneszerzést tanulni, de mivel 16:5 arányban választották őt, a statisztikai nivellálás kedvéért áttettek Siklos Alberthoz.
*Mi volt az elsőként bemutatott Kodály-kórus Kaposváron?
- Úgy emlékszem, az Öregek. Aztán következett utána jó néhány az Esti daltól a Forr a világig.
*S melyik volt a legemlékezetesebb siker a Tóth Aladár dicsérte Jézus és a kufárokon kívül?
- Talán a Mátrai képek. Ezt a rádió is fölvette viaszlemezre, s Mozart Ave verumával, s más egyebekkel félórás műsorban közvetítette. Mindez még 1940-ben történt. Kodály a vállalkozás hírét hallva kételkedett, vajon egy vidéki középiskola kórusa énekelheti-e hitelesen, megbízhatóan ezt a művét. Elővigyázatosságból leküldte Kaposvárra Forrai Miklóst, Perényi Lászlót, akik aztán ott nyomban, a fölvétel után megírták a garancialevelet Kodálynak. (Minderre már magam is tanú vagyok. Részt vettem a rajztermi rádiós fölvételen, s a közvetítést is hallottam később, otthoni, akkor éppen működő telepes készülékünkön. Lenygyeltotiban)
*S a nevezetessé lett kórustagok: Antalffy Albert, Gyulai Gaál János, Kétszery Zsolt, Lendvai Ernő, Olsvai Imre, Szabady József közül ki az, akiről a közvélemény az érdemeltnél kevesebbet tud?
- Kétszery Zsolt, a kitűnő bariton énekes, aki Simon szerepét énekelte a - tanártársunk, Pap Antal fordította - Haydn-oratóriumban, a Tavaszban. Kétszery Nyugat-Németországban, Wuppertalban lett operaénekes. Tóth Aladár operaigazgatása idején szó volt hazai vendégszerepléséről, de közbeszóltak az 56-os események.
*A középiskolás Lendvai Ernőről lehetett-e sejteni már, hogy muzikologusként sokra viszi? Mit köszönhet zenetanárának?
- Komoly, ígéretes tehetség volt már akkoriban is, de amivé lett, nem az én érdemem. Nagyon sokat hozott a szülői házból. Az ő édesapja is - egyébként a kaposi lánygimnázium igazgatója - tagja volt a hajdani Eötvös Collegiumnak.
*Bartók vasúti mérnök fia, ifjabb Béla, 1938-ban Kaposváron, az István utca 7-ben (ma József Attila utca!) lakott. Találkozott vele?
- Igen, legalább kétszer, társaságban. Őrzök is egy barna borítékot apja címzésével, amit emlékül nekem adott.
- Tizenkét éven át csiszolta a somogyi gyerekek fülét. A helyi sajtó mindig felsőfokon, szinte áhítatos lelkesedéssel emlékezik a Városi Színház-beli hangversenyekről, amikor a színpadon, a két oldalerkélyen, a második emeleti karzaton a közel félezer diák Gelléri villanypálcájának jelére megzendült. Mit gondol, élnek-e az idősebb generáció, a fültanúk emlékezetében is a muzsika megidézésének ezek a pillanatai?
- Amikor a kórus szépen szólt, azt hiszem, ez az élmény mindenkiben megmaradt. Waldmann József, a somogyi zenei élet Soltész melletti másik nagy pártfogója, kritikusa a Wiener Sänger Knaben produkcióit emlegette ilyenkor, összehasonlításképp. Különösen a csöndes piano-tartást szerettem, ahogy egy harmónia, például Kodály Esti dalában halkan, tisztán lebeg.
- 1945-ben, az előzmények után nem kell bizonyítanom, egyike volt a keveseknek, aki világosan látott, cselekvően is részt vett a város és a megye demokratikus átalakításában. Politizált...
*Miért kellett 1946 őszén elhagynia Kaposvárt?
- Önként jöttem el, inszinuáció miatt. Egy diáktüntetés sok tapintatot kívánó leszerelése után különféle híresztelések a felbujtó szerepét igyekeztek a nyakamba varrni. A pontos helyzetképhez az is hozzátartozik, hogy amikor még 1946-ban, esetleges ajánlólevélért visszajöttem a megye akkori felelős vezetőjéhez, a kommunista párti Tömpe István alispánhoz, ö szó szerint a következőt mondta: “Nézze tanár úr, mi magát olyan tehetségesnek, de egyúttal olyan veszedelmesnek tartottuk, hogy ha nem megy el önként, lépéseket tettünk volna, hogy elkerüljön innét.” Ajánlólevélről ezek után persze szó sem eshetett.
- Ami eztán következik, már nem kaposvári történet, de úgy emlékszem, a távozó tanár tiszta lelkiismeretét a későbbiekben érte ennél nagyobb méltatlanság, durvább kétségbevonás is. Amikor például a szentendrei gimnázium első, az államosítást is rendbe lebonyolító igazgatójaként, máról holnapra egy újpesti általános iskola alsó tagozatába helyezték, s ott kellett többek közt magyart tanítania napi három-négy órás utazások árán; vagy amikor végül a Lajos utcai Vegyipari Technikumtól is meg kellett válnia... Eötvös kollégiumi társaiból akadémikusok, híres tudósok, egyetemi tanárok lettek. Hadd említsem csak a debreceni Szalay Sándort, vagy Ember Gyözöt, Bulla Bélát, vagy Mendöl Tibort.
*Mi történt Gelléri Emillel , akiről különös nagyvonalúsággal, fölényes felelőtlenül lemondott az oktatásügy?
- Negyvenkilenc éves koromban új szakmát tanultam. Olyat mégpedig - világítástechnikát -, melynek szinte nem volt magyar irodalma. Tanárok helyett mérnökök közé kerültem, az Állami Energia Felügyelet főmunkatársa, gazdasági tanácsadója lettem. Előadásokat tartottam Európa-konferenciákon, Strassbourgban, Brüsszelben és másutt. Közöm van ahhoz, hogy szerte az országban milyen szögben éri a lámpafény az emberek szemét, hogy a közvilágítás korszerűsítése immár mindenütt a jó látás igényeinek megfelelően készül.
Kézbe kerül egyik a számos publikációból: Influence of the Physiologie of Vision on Road Lighting (Public Lighting). S végül egy igazi meglepetés, mintha a kedélyben mindig törhetetlen tanárom akarna ekképp megtréfálni: Meghívó október 20-ra, Gelléri Emil kandidátusi vitájára a Magyar Tudományos Akadémiára. A téma: Közterületek látásfiziológiai szemléletű világítástechnikája.
Valahai karvezetőnk tehát hetvenévesen is hü maradt egyik életelvéhez, hogy mindenekelött a világosságot szolgálja.
*Ha valami módon - az elégtételadás vendégjátékaként - még egyszer karnagyi pálcát vehetne kézbe a Kaposvári Színházban, mit vezényelne el a hajdani létszámú és régire emlékeztetően töretlen énekes kedvű négyszáz fiúval?
A Szózatot. Erről nem tettem le. Valahányszor dirigáltam, noha nem illendő, mindig fölcsattant a taps. Egressy műve a maga nemében tökéletes, de úgy, ahogy le van írva: “Hazád / nakren /dület /lenül” - nem lehet énekelni. Átigazítottam a prozódiát. A dallamhoz simulva, finoman, szólt a “rendületlenül”. “A nagyvilágon e kívül” pedig úgy mint a harangkondulás. Gyönyörűen. Igen, ezt még egyszer eldirigálnám. Ezt senki sem csinálja.
|
